2008. augusztus 28., csütörtök


Ebből egyenlőre nincs ötletem mi legyen, a júliusi keresztszemes újságban volt ez a minta, amikor fekvésre voltam itélve úgy gondoltam ez pont megfelelő arra, hogy ne unjam halálra magam.
Túl hosszú hogy például tolltartóra tegyem. Műtyür tartóhoz is túl hosszú szerintem fektetve meg elég bután nézne ki bármin. Könyvjelző lehet még, de ahhoz szerintem kicsit vastag lett a tömör himzés miat.


Következő mintát, még iskola időbe készítettem, amikor lánykára vártam, valahol olló logóként láttam hasonló mintát alul cseréppel felül madárkákkal. Nagyon tetszett az érdekes virág kialakítás. /Nagy sikere volt másoknak is, Balatonon a nyaralóba még egy fiúcska is elkészítette anyukájának részben. / Szerintem könnyű és nagyon haladós minta.


Ilyen lett a telefon tartó belőle:

Nekem tetszik, kérdés egyenlőre nem-e hullik ki belőle telefon, de akkor kitalálok valamit rá majd.
Végre itthon a gép gyorsan lefényképeztem nyári böködéseimet.

Kicsi lánynak iskolába kell bevinni váltó ruhát, amit év elején eltesznek szekrénybe és ha nem öntik le egymást, akkor téli és nyári szünet elején kerül csak haza. Tavaly simán nem találta melyik az Ő zsákja és amikor ebédlőben leöntötték egy társa nadrágjában jött haza. Idénre kapott Lidl-os táskából zsákot és rá a nevét. Nagyon tetszenek ezek a betűk, lehet készül majd belőle teljes ABC is.