2009. december 16., szerda

2009. december 3., csütörtök

Idén megint kedves tanító nénink segítségével lett koszórunk.
Harmadikos kicsi lányom készítette a héten ezt a csodát nekünk. Pénteken volt délután közös koszorú készítése az osztálynak szülök is mehettek segíteni. Lánykám épp beteg volt így nem tudtunk menni. De kedves tanárnénink gondolt beteg gyerekekre is, az ő alapanyagjaikat is beszerezte és a héten kedden délután leült velük elkészíteni a koszorút.

www.sharedpic.com

Olyan jó hogy ilyen kedves aranyos és csodás tanító nénijeink vannnak. Hálát adok az égnek hogy ők tanítják lánykámat. Tavaly évvégén olvastam egy két szomorú bejegyzést szülőktől a tanárokkal az osztály értékeléssel kapcsolatban. Nálunk az is nagyon flottul megy. Mindig van egy kedves szavuk a gyerekekhez, mindig jut idő a dicséretre, kinek ezért kinek azért.

2009. november 27., péntek

Blogokon járkálva találtam erre a pályázatra:
http://halado.cewe-fotokonyv.hu/naptar-2010/

Évek óta készítek karácsonyra naptárat családnak, nagyszülők nagyon örülnek gyerekes képeknek, most idén nem csak nagyszülőknek SK naptárjuk ünnepekkel bejelölve. Ez egyik lányom egyik lapja lesz. Még nagyon az elején vagyon a készülődésben így nincsenek készen még a naptárak, de ilyen stílusban fognak készülni:

www.sharedpic.com

A hozzávalókat itt szereztem be:
http://vicki20.blogspot.com/
http://www.celebwallpaper.us/

Fog készülni fiús kiadásba is. Nagyon jó képeket lehet találni háttérképes oldalakon és ilyen képekkel már nem csak nagyszülőknek jó ajándék az SK naptár.
Lányaim igazi lányok, minden porcikájukban. Nem mindegyik kicsi lány már, van aki lassan nagykorú lesz mégis szereti a szobrocskáját és fő helyen van kuckójában. Ezek a kis szobrok ajándékba kapták, szép lassan mindenkinek lett 1-1 darabja.

www.sharedpic.com


Sajnos a boltban ahol vettem, nincs több fajta és nem is tudnak szerezni már ilyeneket csak olyat amit lógatni lehet.

Nagyon szeretnék a legkisebb lányomnak is, nem tudtok helyet ahol lehet ilyet szerezni? Annyit tudok róla, hogy Hollandiából valók talán ezek. Ha valaki esetleg tudna, akár netes külföldi boltot, ahol ilyet árulnak nagyon örülnék ha megosztaná velem. Szeretnék a kicsi lányhoz illőt találni.

2009. november 21., szombat


www.sharedpic.com

Kicsi lánynak volt egy ilyen sapekja tündér benne, de egyre inkább kicsi fejére, ezért akartam készíteni neki egy másikat. Így újra kötöttem. Szeretek kötni, de ez az első sapkám ami pont jó méretű lett. Sose minta alapján kötök, így rendszeresen elméretezem méretet. Lányok szekáltak is, hogy ez jó lesz-e. De tökéletes lett végre. Sajnos ebből az elméretezés dologból fakadóan, nem túl sok kész kötésem van, annál több elkezdett. De most megfogadtam apránként befejezem őket, és vagy lesz eredeti dolog belőle vagy felhasználom teljesen másra.
Bordó fonal különösen közel áll szívemhez, annó anyukám tekerte fel a gombolyagot és ő készített egy pulóvert nekem még középiskolás koromba. Nagyon tetszik a cirmossága. Nemrég kerül hozzám apukámtól, anyukám egy csomó anyag maradékával együtt. Nagyon fura volt nézni őket, megérinteni, belegondolni, hogy anyukám ezeket fogta még. E hónapban végén lesz 12 éve hogy nincs közöttünk csak emléke.

2009. november 20., péntek

Ezek a sütik még október végén november elején készültek. Az idő tájt sok ünnepelni valónk van. A torta az első krémes tortánk, évekig nem volt sütőm amiben ilyesmit lehet volna készíteni. A tortát és a cupcake-ket lányok díszítették nagy örömmel. 9 éves lánykám születés napja hétközbenre eset, kicsi húgától nem volt lehetőségem rendes tortát készíteni neki, így kedvenc csokis kavaros sütije készült el és porcukor mintával díszítettem. Nevét és két vonalmintát vágtam ki papírból és azt porcukroztam rá neki. Óriási volt az öröm és a hatás.

www.sharedpic.com

2009. október 31., szombat

Lányok meg én is nagyon szeretünk tököt faragni.
Idén ők készültek:


www.sharedpic.com


Egyet sajnáltak lányok, hogy csak ennyi tök van. Még annyi ötletünk lett volna.....
Jó rég nem hímeztem és varrtam, de napokban újra szakítottam rá időt, egy apró ajándék készült egy nagyon kedves ismerősnek. Aztán valamelyik nap boltba jártam és ezt a cicapárt nem tudtam ott hagyni. Annyira az ismerősömhöz illik, így ő is az ajándék része lett.


www.sharedpic.com


Nagyon tetszik ez a kék anyag, de olyan nehéz rá hímezni, alig látni a lyukakat. Tavaly megfogadtam, hogy majd nyáron hímzek csak rá jó fényviszonyok közt. De most ez az apró A betűt nem tudtam máson elképzelni és megint őszi sötét időbe került rá a minta.

A cipzár a mumusom, ha tehetem elkerülöm, de ezt nem tudtam másként elképzelni. De szerencsére megütötte a mércét amit át merek adni. Hamarosan készül még pár hasonló. Rendelés már le van adva rá....
Mankával cseréltem egy játékot /Kombi-Kolor/ régi de nagyon jópofa kis játék. Ezúton is nagyon köszönöm a cserét.

2009. október 15., csütörtök



Ezek a kötőtük elvarázsoltak, nagyon szépek, túl nagy csodákat nem tudok kötni, de vannak időszakaim amikor kötőgetek, igaz sokszor UFO lesz belőle :( De azért akadtak már olyan munkák amiket befejeztem.


A játéknak 3 feltétele van!

1. Hagyj egy üzenetet ennél a bejegyzésnél!
2. A blogodban írj egy bejegyzést, amiben szerepel, egy ide mutató link, a nyeremény és jelentkezés határideje.
3. Légy regisztrált felhasználó a Kötőtű.hu oldalunkon! (Régi és új felhasználók egyaránt játszhatnak!)

Jelentkezési határidő: 2009. október 25. vasárnap éjfél! 26-án, hétfőn délelőtt fogok sorsolni, és még aznap közzé teszem az eredményt is.

Hogy eleget tegyek 3. pontnak is. Én nem készítek nagy dolgokat, sőt apróságokat csinálok csupán, idei évből ez a kedvencem, mert tetszik a minta, jó volt hímezni és nagy hasznát is fogom venni, ha végre készre csinálom a borítót. A minta júniusban lett kész. Kicsi lánykám kicsit bekavart korai érkezésével, egy csomó minden sajnos úgy készül mint a luca széke, sajnos ez is olyan lett. De remélem azért hamarosan mutathatom majd teljesen készen is.


Szerencsét próbálok egy újabb játékban ez a második. Csuda szép ez a doboz, nagyon tetszik , mióta elindult ez a játék azóta gondolkoztam szabad-e nekem elindulni, hisz én ilyen csodákat nem tudok készíteni és legtöbb blogot titkon olvasok, nem szoktam kommentet hagyni. De győzött a vágy a doboz után. Hátha úgy akarja a sorsom, hogy legyen egy ilyen csuda dobozom.

Szabályok:

1. Ha szeretnéd megnyerni a dobozom, írj kommentet, s máris kapsz egy esélyt a nyerésre!
2. Ha van blogod, s kiteszed a játékra felhívó kis képet, akkor egy újabb esélyed van máris.
3. S ha tovább játszol velem, s megmutatod a saját blogodon azt az idei évben készített keresztszemes munkádat, amire a legbüszkébb vagy, s le is írod, hogy miért épp ez az, akkor máris háromszoros eséllyel indulsz a nyereményért.
Határidő: október 18. éjfél.

2009. október 8., csütörtök

Ma kellemes körutunk volt, mindenhol iszonyú kedvesek voltak és előre vettek orvosnál pici lánnyal, pedig ő csak kísérte nővérét. Időpontunkig lett volna még 30 perc. Szemészet én emlékeimbe úgy élt, hogy fél napot ott töltünk, így is készültünk. Szeretek pozitívan csalódni.

Ezt választotta és kapta lánykám:

www.sharedpic.com

Piszok jól áll neki.

2009. október 5., hétfő

Hétvége termése, két kisebbik lánykám hathatós segítségével. Kisebbik vágta a mintákat, nagyobbik pedig szépen kifestette nekem a nyomtató papírt, sajnos épp nem volt itthon megfelelő színű kartonom, de így is tökéletes lett és a festéstől kicsit meg is keményedett a papír.

Picurtól elég kevés időm jut bármire is. De most, hogy hírlevelet indítottunk, sokkal fontosabb hogy ne csak fejben készüljön el egy egy ötlet Tyukanyo.hu-ra.


www.sharedpic.com



www.sharedpic.com


Leírás és nyomtatható minta hamarosan a weblapon lesz.

2009. szeptember 23., szerda

Lánykám sütije, amit szülinapjára készített barátainak. A XIV nem véletlen, az a csoportjuk száma ezért az került rá. A süti alapja nálunk Boszi süti néven fút, abból vett ki egy rész tésztát és azt színezte meg abból került rá a szám.

www.sharedpic.com
Ez a táska és kis csibécske, a Nemzetközi Babahordozó Hétre /2009. szeptember 20-27/ felajánlott tombola tárgy körítése lesz. Sajnos csak vasalás előtt készült róla kép.


tombola
Azért készült is utóbbi időben ez az, csak nem értem ide megmutatni.

Gabinak



Gabinak

Van egy kedves ismerősöm augusztus végén volt a születésnapja, arra készítettem, neki. Ő nagy cica barát azért ezt hímeztem neki. a hímzés kb 3*3 cm nagy. Még sose hímeztem, ilyen apró vászonra, nem is fogok gyakran. Szemem szerintem nem bírná kiképzést. De ez a minta ilyen méretben mutat szerinte a legjobban.

A mintát valahol valami blogon láttam valaki hímezte, azt mentettem le és az alapján rajzoltam át kockás lapra.
Manka köszönöm érdeklődést kis hölgy iránt. A kis hölgy tegnap volt 5880g és 57,5 cm. Édes tündérke Ő. Mama barát módon éli napjait. Nappal ölbe szeret lenni és csak ott szeret aludni. Éjjel viszont 10 kor elalszik és reggelig alszik. Hétfői oltás kicsit megviselte aznap éjszakáztunk vele. Oltás után pár órával úgy sírt, hogy bele kékült, csak kis gyógyszer segített, semmi nem vigasztalta meg. De túl kell ezeken is esni.

2009. szeptember 3., csütörtök

Mankatól kaptam a következő díjat. Nagyon köszönöm, hogy gondoltál rám



Kinek adom én tovább azt még nem tudom alig van olyan akinél még nem járt.


A következő "Őszinteség játék"- ra Manka pécézet ki. 10 dolgot kell elárulnom magamról és a szokásos módon 10 embert kell jelölni játékra.



1. Szeretem Olaszországot, minden vágyam, hogy egyszer körbe utazhassam.

2. Szeretem a vizet a nyarat.

3. Szeretek gyerekekkel foglalkozni.

4. Szeretek új kreatív technikákat megismerni és kipróbálni, pár nem tökéletes dolgot elkészíteni, de nem vagyok elég kitartó, hogy alaposan megtanuljam.

5. Szeretem a nokedlit és újra merek készíteni, mióta találtam olyan szaggatót, amivel nem tudom újra leforrázni magam.

6. Nem szeretem a bogarakat, rovarokat és pókokat. Képes vagyok visítani, ha látok egyet és van más aki elintézze.

7. Rettegek a kígyótól és siklótól.

8. Szeretek a fővárosban élni.

9.


A többi majd ha pici lány engedi...

2009. augusztus 28., péntek

Van egy kedves barátnőm, akitől rengeteg szebbnél szebb hímzést és egyéb kézzel készített dolgot szoktunk kapni ajándékba. Ma kicsi lányával járt nálunk és újabb csodákkal ajándékozott meg minket. Ezeket pici lány kapta, majd mutatok képet azokról amit nagyobbak kaptak régebben. A keresztszemes hímzései csodálatosak és olyan apró öltések, hogy csuda, én annyira apró keresztszemeket képtelen vagyok hímezni. A varrt dolgai nagyon szépek , annyira jól össze tudja válogatni a színeket anyagokat. Öröm rájuk nézni és használni. A legtöbb dolgot kézzel varrja, de ha fő varrások nem is kézzel készülnek az aplikáció mindig kézi varrás.

www.kepmegoszto.com

Édes kis macika, hátizsák, és egy babaköszöntő, pici lánynak.

www.kepmegoszto.com

Pihe puha meleg takaró és két csodás párnácska hozzá.

www.kepmegoszto.com

Szíves logó, pici lánynak legyen mit nézegetnie.

2009. augusztus 18., kedd

Alkotni kevés idő jut éppen, de kis hölgyet jól tartom. 4450 g a mai mérés szerint.

Itt tart éppen a kishölgy :)

2009. július 31., péntek

Ma zsugorkáztunk, nagyon jó szórakozás volt. Két középső lánykám alkotta ezeket.



Zsuzsitól kaptam még tavaly októberben. Egy darabig falikép volt, de most szükségünk lett egy kulcstartóra. Így átalakult pár karabiner segítségével családi kulcstartóvá. Remélem Zsuzsi nem haragszol meg érte.

A fakanál meg egy kézzel készített darab, amit sose volt szívem eddig használni, így végre találtam neki is egy jó helyet.

2009. július 24., péntek


Egy csokor virág, ami az enyém volt ma. :)

2009. július 23., csütörtök

2009 július 19.-én 37 hetesen 8:01-kor 3200 g-mal és 50 cm-rel császárral megérkezett negyedik kicsi lányunk. Tündér a hölgy. Hamarosan hozok képet is róla.

2009. július 4., szombat


Mankától kaptam a díjat. Köszönöm szépen neki.

Az alábbi szabályokat kell betartani:
- Tedd ki a díjat a blogodra!
- Linkeld be azt, akitől kaptad!
- Nevezz meg 7 blogot!
- Hagyj üzenetet a díjazottaidnak!

Ki is kapja nekem nehéz döntés, akiket olvasni szoktam azok már zömében megkapták. De úgy döntöttem, nem nézem kaptak-e már, hanem csak szívem szerint döntök.

Édes kis semmiségek
Bolhapiac
Kiseri
Raczkevi Kata
Kiss Alexa
KicsiKató
Panti

2009. július 1., szerda

Középső lányom Burda varrótanfolyamon volt, én nem tudok profin varrni, ruhákkal meg igazán szenvedek. Egy csomó mindent nem tudok, hogy kell pontosan összerakni, pl gallér, a nadrágokra a cipzár. Ez volt a legkézenfekvőbb megoldás. A rózsaszín nadrágot ott varrta, a zöldet részben itthon egyedül már. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen ügyesen megcsinálta és egyenlőre lelkes, hamarosan újabb dolgokat készítget majd magának.





2009. június 29., hétfő

A bolhapiac napokban lett 2 éves, ennek alkalmából egy embert megajándékoz Juca. Olyan nagy szerencse ért, hogy én lettem a szerencsés. Bolhapiacot évek óta olvasom és csodálom az összes szépséget amik oda felkerülnek.

Nagyon boldog vagyok, hogy enyém lesz ez a csodás ajándék. Nagyon köszönöm szépen

2009. június 22., hétfő

Elkészültek a zsákocskák is. Már csak egy kis jó időre volna szükség, hogy jól teljen élete első tábora a kicsi lánynak.

Ez a malom játék legkisebb lánykának készült, az Ő aktív közreműködésével. Most megy élete első táborába és oda szeretett volna játékot vinni. Arra gondoltunk, hogy egy ilyen játék kis helyen elfér és könnyű is lesz. A figurákat Ő készítette levegőn száradó gyurmából és utána lefestette. A tábla textilfestékkel készült.

Középső lányka ismerkedik a varrással. Most jár Burda varrótanfolyamra. Ezt az apróságot testvérkéjének készítette a hétvégén.

2009. június 18., csütörtök

Legkisebb lányka élete első táborába készül és imád rajzolni, így készítettem neki egy ilyen ceruzatartót, ami valószínű filctartó lesz és kap még egy ilyet, de az több rekeszes lesz, mert ő sokszor 18 vagy 24 darabos színest használ.


Tavalyi táskámat kezdem kinőni, sokat kell itt ott várakozni, próbáltam egy kicsit nagyobbat csinálni, hogy ne kelljen 2 táskával rohangálnom. Hát nem lett sokkal nagyobb, de most elég lesz, hamarosan ha sikerül készítek egy nagyobbat is.
A mintát innét töltöttem le még jó régen. Belül kapott 3 zsebet és 2 karabinert a kulcsoknak. Másik táskába 1 karabiner volt és kevésnek bizonyult időnként. Így ha vezetek, akkor a kocsikulcsnak is van helye. Sőt másik táskába állandóan csörgött a kulcsom így most a tartóját az egyik zsebbe befelé tettem, így könnyű megtalálnom de nem csörgök mint egy karácsonyfa.

2009. június 17., szerda

Mostanában több nagyobb háztartási eszközt vásároltunk, sorra öregedet el minden és felmondták a szolgálatot. De eddig hol ide hol oda tetem el a garanciás papírokat, úgy döntöttem, hogy rend a lelke mindennek és nyitottam neki egy irattartót. Ennek a gerincére készült ez a hímzés.
Mostantól jobban figyelek, hogy például a cipők papírját is eltegyem, hisz 6 hónapig reklamálhatók. Sajnos van olyan cipő ami 1-2 héten belül megadta magát, de ha nincs meg a blokk, akkor semmit se tudok tenni. Így most egy helyen és szerintem szép helyen lesznek. Már csak meg kéne varrni a borítót.





Legkisebb lányka jövő héten táborba indul a Balatonhoz. Készül neki pár zsák, amiben apró ruhaneműk elférnek és nem vesznek el a csomagban. Meg készül egy nagyobb zsák a mosnivalóknak, hogy egyértelmű legyen mi az ami már volt rajta. Ezek az apró minták a zsákokat fogják díszíteni.

Legkisebb elkészült hímzésével, ma lesz évzáró ma kapja meg másik barátnője.
Ez sokkal gyorsabban elkészítette mint előzőt. Már kitalálta mi lesz a következő műve.

Középső lánykám vasárnap sütött muffint. Weben találta, képeket színes muffinokról, így azt próbálta ki. Aztán hétfőn szolgálatba ment és csoporttársainak vitte fel. Pár darab azért maradt családnak is. Nagyon örülnek, hogy van végre sütőnk és lehet alkotni a konyhában.





2009. június 13., szombat

Elkészült középső lányka ajándék halma is. 10 tanárnője ilyen virágot kapott, egyetlen férfi tanárjának meg olyat készített mint a húga.