Napocska

Zsuzsival évek óta ismerjük egymást, sok közös tervünk és munkánk van, nem is túl messze lakunk egymástól, mégis olyan nehéz megszervezni hogy találkozhassunk. Idén júniusban járt nálam, akkor találkoztunk először élőben, most én jártam náluk. Nagyon szép helyen laknak, csudaszép volt az út a házukig. Én szeretem a dimbes-dombos vidéket és ők pont egy ilyen részen laknak. Házuk előtt egy óriási szelídgesztenye fa áll. Most láttam ilyen fát először. A házukba egy csodálatos cserépkályhával fűtenek. Csak úgy ontotta a meleget. Nagyon szeretem a cserépkályhát, olyan hangulatos, mondjuk biztos több munka azzal fűteni mint gázzal. De olyan jó melegséget sugárzott. Az ajtójukon az édes kis házikó, a gyerekek szobájának ajtaját csudaszép üvegképek díszítették, az egésznek annyira otthonos hangulata volt. Remélem egyszer nekem is lehet egy ennyire hangulatos otthonom. Pici lánykája volt csak otthon aki, az elején csak méregetett, de a végén akár az ölembe is vehettem. Zabálni való a kishölgy, még tündéribb mint a fényképeken.


Nem akartam üres kézzel menni hozzájuk, de eléggé bajba voltam mit is vihetek olyan gyerekeknek, akiknek anyukájuk csudaszépen tud varrni. Végül sok ötletelés után úgy döntöttem mégiscsak varrt dolgot fognak kapni. Így a gyerekek kaptak egy-egy cicácskát.
(Jamina) Zsuzsi meg kapott egy tűtartót, igaz sajnos a varrógépem nem a legszebben varrta meg, meg hát én se tudok még jól varrni, de sajnos ő már csak egy ilyen öreg darab aki időnként rakoncátlan. De annyi emlék köt hozzá, hogy nincs szívem lecserélni egyenlőre.